Az utóbbi években Magyarországon is megerősödtek az új szemléletű populáris zenei kutatások, egyre több hazai műhelyben jelennek meg a népszerű zene témaköréhez kapcsolódó munkák. Ezek sorát erősíti Ignácz Ádám monográfiája is, amely mindenekelőtt azt kívánja bemutatni, hogy az államszocialista Magyarországon milyen zenetudományi és zeneszociológiai koncepciók mentén közelítettek a populáris zenei jelenségekhez, és hogy a populáris zene milyen sajátos körülmények hatására válhatott hazánkban (és az egykori keleti blokk más országaiban) az akadémiai kutatás tárgyává - azzal párhuzamosan vagy annál is korábban, mint ahogy ez a hidegháborús nyugaton történt.
A könyv középpontjában a Rákosi-korszak, valamint a Kádár-korszak első időszakának zenei diskurzusai állnak, de mellettük a zene esztétikai, társadalmi és politikai szerepéről folytatott közéleti viták is kitüntetett figyelmet kapnak. A szerző megközelítése új szempontokat nyújt a magyarországi populáris zene múltjának feldolgozásához, illetve a 20. századi magyar zenetudomány szociológiai és tudománytörténeti vizsgálatához. A kötet annak megértéséhez is közelebb viheti az olvasót, hogy a változó politikai és ideológiai körülmények között milyen megfontolások mentén különböztették meg a zenei szférákat egymástól, s mikor mely zenei jelenségeket társították a populáris zene (valamint a művészi zene és a népzene) fogalmához.
Bár a vizsgált korszak sajátosságaiból fakadóan a témát illető politikai és intézményi vonatkozások is megkerülhetetlenek, a könyv főbb sarokpontjait sokkal inkább az államszocializmus kultúrájának és tudományos törekvéseinek a politikával olykor összetalálkozó, máskor attól függetlenedő kérdései jelentik.

356 oldal

2990 Ft

Korunkban, mondhatni, megszokott jelenség, hogy a zeneszerző elméleti reflexiókat fűz művéhez, előkészíti, felvezeti vagy éppen iskolázza az esztétikai tapasztalatot, vagy kontextualizálja alkotásait. A 19. században ez jóval ritkábbnak számított; az pedig, hogy egy olyan jelentőségű művészeti életműnek, mint amilyen Richard Wagneré, egyenesen a szerző saját kezűleg írott elmélete nyisson kaput, kifejezetten egyedülálló recepciótörténeti jelenség. A Wagner műveinek előadásával, befogadásával és értelmezésével kapcsolatos kérdések máig elválaszthatatlanok azoktól a vitáktól, amelyek az elméleti írásaiban vagy az azok kapcsán felvetett fogalmakról - például a Gesamtkunstwerkről, a végtelen dallamról, a jövő zenéjéről, a zenedrámáról - szólnak. Ez a kötet Richard Wagner művészetelméleti írásaiból nyújt válogatást a magyar olvasónak. Igyekeztünk olyan szövegeket kiválasztani, amelyeket a gyakorló muzsikus tapasztalatai hitelesítenek, hiszen Wagner szövegei között számos spekulatív természetű írás is helyet kapott. A zürichi években megjelentett elméleti művek többségének (így az Opera és dráma, vagy A jövő műalkotása) célja egy még nem létező művészet elméleti körvonalazása volt. Ezzel szemben az 1870-es években keletkezett, kései zenedramaturgiai írások annak a művésznek a gondolatait és tapasztalatait juttatják kifejezésre a ,,zenedráma" gyakorlatával kapcsolatban, aki már megalkotta a ,,jövő műalkotásait". E kései szövegek izgalmas módon lépnek vitába az Opera és dráma meghatározó téziseivel, oly módon, hogy szerzőjük voltaképpen sohasem vonta vissza az abban kifejtett, korábbi meggyőződéseit. E zenedramaturgiai írások mellett az olvasó Wagner két korábbi, nagy jelentőségű és hatású szövegét is megtalálja e gyűjteményben: a szimfonikus költemények 1857-ben keletkezett apológiáját és a karmesteri gyakorlatot talán minden egyéb korabeli írásműnél mélyebben meghatározó esszét a vezénylésről.

240 oldal

3590 Ft

Ez a kötet az új zene kialakulásának idején - a 20. század második és harmadik évtizedében - született, német nyelvű zeneszerzői írásokból válogat. Ezt az időszakot mindenekelőtt Arnold Schönberg elméleti írásain keresztül igyekszik bemutatni, emellett pedig az 1910-es évek két olyan esztétikai vitájának a részleges rekonstrukciójára vállalkozik, amelyeknek a főszereplői zeneszerzők voltak.
A gyűjtemény részben hiánypótló céllal készült: nagyrészt olyan jelentős, zenetörténeti munkákban sokat hivatkozott szövegek kaptak benne helyet, amelyeknek eddig még nem létezett magyar fordítása.
A válogatás során ugyanakkor tartalmi szempontok is érvényesültek: arra törekedtünk, hogy az itt egymás mellé-mögé állított dokumentumok azt a rendetlenséget érzékeltessék, amely az új zenét kísérő kommentárokat és
vitákat eleinte jellemezte. A tízes évek időszaka sokkal inkább szólt tervezgetésről és küzdelmekről, mintsem látványos eredményekről és kiérlelt koncepciókról, és mindennaposnak számított, hogy a legradikálisabb, jövőorientált esztétikák szerzői az általuk támadott hagyományba tökéletesen illeszkedő zeneműveket alkottak, vagy épp fordítva: azok, akik kompozícióikkal a legmesszebbre távolodtak a klasszikus-romantikus örökségtől, esztétikai nézeteikben, illetve művészi önreprezentációjukban
még nem tudtak a (romantikus) hagyományokkal teljesen leszámolni.
Az Írások az új zenéről mindezek mellett a címében szereplő fogalom kialakulásáról és korabeli értelmezéseiről is némi információval szolgál, és a zenetudományitól eltérő perspektívából mutathatja meg, hogy a zeneszerzők a 20. század első évtizedeiben mit is értettek ,,új zenén", illetve ,,újdonságon" és ,,újszerűségen" általában.
Reményeink szerint az itt közölt vitairatok, előadások és esszék egytől-egyig értékes források lehetnek mindazok számára, akik szeretnék megismerni a 20. század eleji német zene történetét, illetve a korszak zenei-esztétikai gondolkodását.

296 oldal

3590 Ft

Ma már senki nem vonja kétségbe, hogy Dohnányi Ernő (1877-1960) Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett a 20. századi magyar zenetörténet egyik legjelentősebb alakja volt. Dohnányi zeneszerzői, karmesteri, előadói munkásságáról az elmúlt évtizedek kutatásainak köszönhetően egyre többet tudunk. Kevésbé közismert ugyanakkor, hogy szerteágazó tevékenységének köszönhetően, hosszú élete során Dohnányi számos olyan szöveget is írt, amelyek általános zenetörténeti vagy zeneélet-történeti szempontból jelentősnek mondhatók. Emellett igen tanulságosak a különféle minőségében, azaz zeneszerzőként, előadóként, pedagógusként vagy intézményvezetőként adott nyilatkozatai és interjúi is. Jelen kötet ezekből kínál válogatást abban a reményben, hogy a szövegek elolvasása hozzájárulhat a napjainkban mind népszerűbb zeneszerző személyiségének és konzervatív-eklektikus stílusának jobb megértéséhez, valamint a korszak magyar és nemzetközi zenekultúrájának a megismeréséhez. A különféle hagyatékokból összegyűjtött, illetve sajtókutatások során feltárt dokumentumokat számos magyarázó és kiegészítő jegyzet hozza közel az olvasóhoz.

560 oldal

4490 Ft

Alan Walker tíz évig munkálkodott monumentális és meghatározónak szánt Chopin-életrajzán. Ezalatt az elsődleges források sokaságát böngészte át és dolgozta fel többek között Varsóban, Párizsban, Londonban, New Yorkban és Washingtonban. Fáradozásainak gyümölcse minden idők legátfogóbb monográfiája a nagy lengyel zeneszerzőről.
De Walker műve több is ennél: sok makacs tévképzetet, mítoszt és legendát korrigál, amelyek mindmáig torzítják Chopin megítélését. Mindemellett beszámol Chopin életének drámai fordulatairól és zűrzavaros történelmi hátteréről, minden eddiginél alaposabban részletezi lengyelországi gyermek- és ifjúéveit, továbbá kutatómunkájának eredményeit Chopin és George Sand kilencévnyi együttélésének precíz feltárásában is kamatoztatja.
A Fryderyk Chopin című kötet lebilincselő és olvasmányos, ám egyszersmind tudományos megalapozottságú. A hivatásos zongorista és a zenetörténész éppoly haszonnal forgathatja, mint bármely igényes zenekedvelő. Lisztről írott korszakos életrajzához hasonlóan Walker Chopin zenéjének sajátságaira is páratlan érzékenységgel tapint rá, és könyve lapjain szinte megelevenedik a 19. század egyik legendás és igen szerethető művészének alakja.

816 oldal

6990 Ft

E monográfia az első olyan összefoglaló munka, amely szisztematikusan vizsgálja és értékeli az 1956-től 1989-ig tartó Kádár-korszak teljes zeneszerzői termését. Dalos Anna kötete elsősorban azt kívánja bemutatni, miképp reflektáltak a különböző generációkhoz tartozó magyar zeneszerzők a kortárs nyugat-európai, illetve észak-amerikai zeneszerzői technikákra, miképpen igyekeztek új zenei tapasztalataikat beépíteni saját életművükbe és miképpen gondolkodtak a modern zenéről és általában véve a zeneszerzésről. A munka a repertoár-kutatás műfajába tartozik, azonban messze túllép e műfajon, amennyiben analitikus megközelítésével egyrészt a zeneszerzők gondolkodását és az alkalmazott technikákat tárja fel, másrészt arra a kérdésre keres választ, hogy a Kádár-kori Magyarországon alkotó komponisták miképpen reagáltak az őket körülvevő mindennapokra, műveik milyen poétikai diskurzusokba épültek be. E diskurzusok vizsgálatába - a művek részletes elemzése mellett - a kortárs zenekritika, illetve a zenetudományi recepció dokumentumainak feldolgozását is bevonja a szerző. A monográfia további célja, hogy meghatározza a magyar zeneszerzés helyét az egyidős nemzetközi kortárs zenei gyakorlatban.

448 oldal

4990 Ft

oldal

11900 Ft

oldal

2490 Ft

oldal

90000 Ft

A Petőfi Csarnok alapítási évében, 1985-ben még senki sem tudhatta, hogy néhány éven belül megszűnik a második világháborút követően létrejövő kétpólusú világrendszer. A kortársaknak fogalmuk sem lehetett arról, hogy a berlini fal 1989-es leomlásával globális, rendszerszintű geopolitikai, gazdasági és ideológiai változás következik be. Azt azonban a Petőfi Csarnok működtetői és használói saját bőrükön is érezhették, hogy ,,elbizonytalanodik" a hatalom. A mindennapokban annyit lehetett érzékelni, hogy a gazdasági visszaesés és a külföldi eladósodás következtében növekszik a társadalmi elégedetlenség, a gazdasági szabályzók fokozatos felszabadulása pedig bizonyos cselekvési szabadságot visz a mindennapi életbe. Milyen épület állt korábban a Petőfi Csarnok helyén? Vajon a PeCsán keresztül hogyan óhajtotta domesztikálni az államszocialista művelődéspolitika az ifjúsági kultúrát? A hivatalosan elvárt szocialista művelődéspolitika elveibe hogyan fértek be a deviáns ifjúsági szubkultúrák, a politikailag kényes zenekarok vagy a droghasználathoz hasonló ifjúsági problémák? Hogyan értékelte a sajtó az intézmény megnyitását és működését? Ennek a gazdag kép- és plakátanyagot, rövid kiegészítő írásokat, interjúkat és kronológiát is tartalmazó könyvnek a szövegei ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ. A kötet az NKA Hangfoglaló Program támogatásával jött létre, amely 2014 óta igyekszik összegyűjteni és bemutatni a hazai pop- és rockzene múltját. E munka részeként dolgozzák fel és tárják a nagyközönség elé az államszocialista időszak legfontosabb szórakozóhelyeinek történeteit is. Csakúgy, mint az Ifjúsági Parkra fókuszáló korábbi kiadványuk, A Petőfi Csarnok. Ifjúsági kultúra és szabadidő-politika, 1985-1993 is jó néhány szerző közös munkájának a gyümölcse; olyan kezdeményezés, amely a rendszerváltás idejének populáris zenéje mellett betekintést enged a korszak politika- és társadalomtörténetébe is.

144 oldal

2990 Ft